növényvédelem | Agrárágazat

növényvédelem

2014. június 10.

Repcetermesztők kihagyhatatlan tavaszi programja a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. és a Sumi Agro Hungary Kft. által közösen szervezett Repcemustra. Idén május 27-én gyűltünk össze az aktuális növényvédelmi feladatok megvitatására és az 53 szereplős fajtasor megtekintésére.

2014. június 10.

Magyarországon az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) 2006-ban jelent meg először Somogy megyében, majd 2014-re az ország 15 megyéjében elterjedt. Jelenleg Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom és Veszprém megyében az eddig kihelyezett sárga színcsapdákon még nem fordult elő.

2014. június 10.

A Chemtura Europe Limited magyarországi fióktelep 2014. május 7-én egy Regionális szakmai rendezvényt tartott a Rádpusztai Lovascentrumban.

2014. május 19.

A kukorica gyomirtásában a kijuttatási időpontot figyelembe véve széleskörű technológiai megoldás közül választhatunk (preemergenstől késői posztemergens kezelések), amely mellé még szélesebb szerválaszték párosul. 

2014. május 19.

A vegyszeres gyomirtás nehézségét ma is elsősorban a kultúrnövénnyel rokon gyomfajok irtása adja. Egyszikű kultúrából egyszikű gyomnövényt, illetve kétszikűből kétszikűt nehéz kivenni.

2014. május 12.

Az utóbbi néhány évben egyre több úgynevezett biostimulátor lombtrágya jelent meg a piacon nem kevés fejtörést okozva a gazdálkodóknak. Vajon hogyan működnek ezek a termékek? Érdemes-e használni őket? Egyáltalán mit jelent az, hogy biostimulálás? Vetődnek fel a kérdések teljesen jogosan? Úgy gondoltuk, hogy itt az ideje, hogy egy kicsit körbejárjuk a témát, így nyújtva segítséget az eligazodásban.

2014. május 12.

A jelenleg alkalmazott permetezési eljárások hatásfoka meglehetősen alacsony, általában a kiszórt permet jelentős része nem jut el a célfelületre. A gazdasági hátrányok mellett fontos tényező, hogy a vegyszerek feleslegesen terhelik, esetenként súlyosan károsítják a környezetet.

2014. május 12.

Az agrokémiában a bórral kapcsolatosan gyakran mondják, hogy a legjelentősebb növényi mikrotápelem. Hiányából adódó fejlődési rendellenességek több kertészeti növényre jellemzőek, de nem mondható a zöldség-, a szőlő- vagy a gyümölcstermesztésben általános betegségnek. Vannak területek, ahol rendszeresen kialakul, és vannak évek, amikor gyakrabban jelentkezik. Megelőzhető, illetve viszonylag könnyen gyógyítható, ha ideje korán felismerik!

2014. május 12.

A szamócát, Macherauch nyomán a gyümölcsök királynőjének tartják. Kecses megjelenése, élénk színe, zamatai, kiváló beltartalmi értékei méltán emelik királynői rangra. Mint a legkorábbi gyümölcsök egyikének, fontos szerepe van a nyár eleji frissgyümölcs ellátásban. Emellett fogyasztás, tartósítás szempontjából is sokoldalú növény: fagyasztható, befőzhető, szárítható. 

2014. május 12.

A szamóca nagy földrajzi alkalmazkodó képessége és elterjedése miatt szinte a világ minden országában termesztik. A világ szamócatermesztése az 1950-es évektől napjainkig növekvő tendenciát mutat, már a területek növelése mellett az intenzitás fokozására irányuló törekvések is felerősödtek. 

2014. május 12.

Napjainkban szinte már senki nem lepődik meg azon, ha egy-egy újabb, Európában nem honos rovarfaj magyarországi megjelenéséről hall. A legkülönfélébb módokon hazánkba érkező ízeltlábúak esetenként egy-egy gyümölcs-, zöldség- vagy dísznövénykultúra védelmét meghatározó kártevővé is válhatnak a felbukkanásukat követő néhány éven belül. E nem kívánatos jövevények közül az alábbiakban egy közkedvelt és sokfelé ültetett dísznövény, a puszpáng vagy buxus (Buxus sp.) egy új károsítóját, a selyemfényű puszpángmolyt mutatjuk be röviden. Az eddigi megfigyelések és tapasztalatok mind arra engednek következtetni, hogy a lepkefaj a buxus telepítések legveszélyesebb kártevője lesz térségünkben. 

2014. május 12.

Ez év januárjától hazánkban is kötelező az előrejelzésre alapozott integrált növénytermesztés folytatása. Az integrált termesztés során (nem) alkalmazott néhány egyszerű és olcsón beszerezhető előrejelzési eszközről és azok alkalmazásáról, könnyen alkalmazható módszerekről jutott eszembe pár kérdés.

2014. május 08.

A tavaly ősszel elvetett repcék között szép számmal találhatók nagy termést mutató állományok. Ebből a termésből betakarításig a lehető legtöbbet kell megőrizni. Ebben nyújtanak nélkülözhetetlen segítséget a Chemtura AgroSolutions pergésiveszteség-csökkentő készítményei, az Elastiq és az Elastiq Ultra*, amelyek nemcsak repcében, hanem borsó, szója és napraforgó kultúrákban is felhasználhatóak. 

2014. május 08.

Változnak az időjárási körülményekNőtt a fagymentes időszak hossza (az utolsó tavaszi fagytól az első őszi fagyig eltelt idő), sőt téli fagy szinte nem is volt az elmúlt télen, ami a melegkedvelő fajok számára előnyös. 

2014. május 08.

A burgonya, mint ahogy a világ más tájain, hazánkban is alapvető népélelmezési cikk, ennek ellenére termőterülete évről-évre fokozatosan csökken. Jelenleg mintegy 21-22 ezer hektáron folyik a termesztése, a termésátlagok pedig az utóbbi években 22-24 t/ha körül alakultak. A termőterület csökkenésének okairól, az aktuális fajtakínálatról és a burgonya táplálkozásunkban betöltött szerepéről hallhattunk hasznos információkat a kecskeméti Csepegi Csárdában tartott fórumon.

2014. május 07.

Augusztinyi András és az Augusztinyi-Agro Kft. Tisztelettel meghívja Önt és munkatársait Nyírtelek-Gyulatanyára Országos őszi káposztarepce és őszi búza fajta- és növényvédelmi technológiai bemutatóra

2014. május 07.

Májusi számunkban állandó rovataink (Lapzártától lapzártáig történt események rövidhírei; Havi Mezőgazdasági Árelemző Tömösi Attila tollából; Pályázati aktualitások Somogyi Tibor és Tóth Gergő Péter összeállításában; Gazdaszemmel néhány aktuális kérdésről, illetve problémáról;

2014. április 30.

Több éves kísérleti eredmények igazolják, hogy a veszteség döntő része az érés során kipergett magokból adódik. A pergésveszteség csökkentésére mutatunk be néhány gyakorlatból vett termelői tapasztalatot.

2014. április 10.

Agrárágazat 2014 Április! Tekintse meg aktuális lapszámunkat lapozható formában!

2014. április 10.

Minden évben jelentős fejtörést okoz a gyümölcstermesztőknek a kiszámíthatatlan tavaszi időjárás és a velejáró esetleges fagykár. Idén is tartogathat még meglepetést számunkra a tavasz, főleg ilyen enyhe, rövid tél után. Mindez persze csak találgatás és az olvasókat, gyümölcstermesztőket nem igazán érdekli. Ami viszont érdekes lehet a termelők számára az a fagyvédelem, ami teljes virágzásban is hatékonyan védi a virágokat tartós fagypont alatti hőmérséklet esetén is. Ez az újdonság a FROSTEX, amelyet az INTERMAG cég a Lengyel Gyümölcstermesztési Kutatóintézettel karöltve fejlesztett ki.

2014. április 10.

A titán az átmeneti fémek közé tartozó kémiai elem, pozitív hatását a növényekre Pais professzor is vizsgálta Magyarországon. Ez az elem nagy mennyiségben van jelen a talajban. A földkéreg felületi rétegének átlagos titántartalma 0,33%, tehát jó néhányszor magasabb, mint a cink, illetve mangán tartalom. Sajnos azonban a földben rejlő titán többsége a növények számára nem elérhető.

2014. április 10.

A Fezan Plus egy egyedülálló kombinációjú kalászos fungicid készítmény, amely két eltérő hatásmechanizmusú gombaölő hatóanyagot tartalmaz.

2014. április 10.

A kukorica gyomirtó szereinek száma rendkívül nagy. Ennél talán csak a különböző gyomirtási helyzetek száma nagyobb. Utóbbiak szakszerű megoldására mutatunk be néhány gyakorlatból vett termelői tapasztalatot.

2014. április 10.

AccuScanPROMycotoxinok meghatározásához: Afla, DON, ZON, Fumo, T-2/HT-2 Ochra.Könnyen használható, gyors, mennyiségi meghatározására alkalmas tesztek, egyedülálló pontosság, reprodukálhatóság, egyszerű mintaelőkészítés, eredmény 10 percen belül, kezeléséhez minimális képzés szükséges.

2014. április 10.

Az olajos növények jelentősége és szerepe az utóbbi évek során felértékelődött. Ezt a magas kőolaj ár és az olajosok melléktermékeinek egyre fokozódó kereslete hozta magával. A középtávú előrejelzések szerint a trend folytatódik, és az olajos termények kereslete és árszintje tovább növekszik. Ennek következtében egyre nagyobb az igény az intenzívebb és hatékonyabb technológiákra. Ehhez nyújt segítséget a Makhteshim Agan Hungary Zrt. kiemelkedően széles növényvédő szer kínálata napraforgóban.

2014. április 10.

Közismert, hogy több, zömében szulfonil-karbamid típusú kukorica gyomirtó szer engedélyokiratában szerepel a tiltás, hogy „szerves foszforsav-észter típusú rovarölő szerrel talajfertőtlenített területeken nem használható”. Ez az igen tágan fogalmazó, egy egész hatóanyagcsoportot megnevező korlátozás még a Thimet 10 G (forát) és a Counter 5 G (terbufosz) időszakából származik. 

2014. április 10.

Hazánk klímája megfelelő ahhoz, hogy eredményesen tudjunk kukoricát termeszteni. De ahogy az időjárás kedvez a kukorica fejlődéséhez, éppúgy kedvez a kukorica legfontosabb magról kelő és évelő gyomnövényeinek is. A kukorica gyomirtásának tervezésekor elsődleges szempont a terület gyomflórájának ismerete. Hétköznapi kihívás a kukorica gyomirtása során, hogy együtt fordulnak elő a területen a nehezen irtható magrólkelő kétszikű gyomnövények – pl. parlagfű, csattanómaszlag, selyemmályva, szerbtövis -, illetve az egyszikűek – kakaslábfű, muhar- félék – fertőzése is számottevő. Nemritkán ezen gyomnövények csírázása elhúzódó, több hullámban történik. Gyakori probléma ez akkor, ha csapadékosabb időszakok váltakoznak szárazabb, erősebb felmelegedéssel, mint amit az előző években is tapasztalhattunk. Természetesen olyan gyomirtó szert kívánunk választani ilyen esetben, ami egyszerre nyújt megoldást mind az egyszikűek, mind a kétszikűek ellen és tartamhatást is biztosít a később csírázókkal szemben. A választást nehezíti, illetve szűkíti a felhasználható készítmények sorát, ha évelő egyszíkűek, pl. az egyes táblákon tömegesen előforduló fenyércirok is gondot okoz a területünkön.

2014. április 09.

A csapadékos őszi időjárásnak és az enyhe télnek köszönhetően az ország jelentős területén a kalászosokban már most fejlett gyomnövényekkel találkozunk. Ezek a gyomnövények tavasszal a gabonával együtt fejlődve jelentős mennyiségű tápanyagot és vizet vonnak el a kultúrnövénytől, ezért a gyomirtás különösen fontos lesz. 

2014. április 09.

A vegyszeres növényvédelem feltételeit a környezetvédelmi szempontok egyre nagyobb mértékben meghatározzák. A növényvédő szerek felhasználását, kiszórását EU direktívák és szabványok, továbbá hazai rendeletek és előírások szabályozzák. A környezetvédelmi igények kielégítésére számos mód kínálkozik, és ezeket felhasználva új műszaki megoldások születnek. Ilyen például a közvetlen vegyszer beadagolású permetező rendszer.

2014. április 08.

A kalászfuzárium világszerte a búza egyik legjelentősebb betegsége. A Fusarium fajokat az teszi egyedülállóvá a búza kórokozói között, hogy a kalászfertőzés következtében kialakuló mennyiségi veszteségeken túl a termésminőséget is károsítják, melyben legjelentősebb szerepe az általuk termelt gombamérgeknek, a mikotoxinoknak van.