Növénytermesztés

A növények fejlődési ritmusát és a stresszre adott válaszukat éppúgy hormonok irányítják, mint ahogy az állatok esetében is
Kezdjük a magnéziummal: amennyiben magnéziumhiány lép fel a tenyészidőszak alatt – akár csak átmenetileg is –, a fehérborszőlőfajták levele jellegzetesen sárgulni kezd
A 2018-as év megint jelentős változásokat hozott a zöldítésben
Nehéz kérdés. Az idei tavasz másképp alakul, mint ahogy azt elterveztük
A levegő szennyezettsége következtében kb. 115 ezer ember hal meg évente az Egyesült Államokban, a szám magasabb, mint a közlekedési balesetek során elhalálozó USA állampolgárok száma
A jelentős ráfordítással megtermelt gabona minőségének megóvása, a tárolás alatti veszteségeinek minimalizálása igen fontos feladat, amit csak...
A gazdák elégedettsége ugyanolyan fontos, mint a nyereség képzése, hiszen egyetlen felvásárló sem szeretné, ha régi beszállítói máshová vinnék a terményüket, és új kapcsolatok után kellene kutatnia.
Irányított mikrobiológiai technológia az istállótól a szántóföldig
Támogassuk kalciummal!
Kezdjük a magnéziummal: amennyiben magnéziumhiány lép fel a tenyészidőszak alatt
Valóban enyhülne a KAP-szabályozás? Mibe fog az nekünk kerülni?
A tavalyi évtől immár nem csak a növényvédelemmel kapcsolatos konferenciákra lehet jelentkezni, hiszen 2017-ben útjára indult a tápanyag-gazdálkodási...
Mert elpusztítják a kórokozókat, késleltetik a szövetek öregedését, és javítják a minőségi mutatókat. Ahhoz, hogy egységes, homogén minőségű termény...
A kalászos gombaölő szerek jövője
– A fejlődés gyorsulását egyre nehezebb lekövetni. A 21. században immáron a negyedik ipari forradalmat koptatjuk... A Bayer célja ebben a nagyon...
A mostani időszakban az aktuális teendők két nagy csoportra oszthatók. Egyrészt az őszi vetésűek fej-, illetve lombtrágyázása, másrészt nagy feladat...
Még 4 napig lehet regisztrálni a június 17-21-e között Mosonmagyaróváron (SZE Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar) megrendezendő IALB-EUFRAS nemzetközi szaktanácsadói konferenciára.
Akit a traktor füstje megcsapott: a precíziós agronómia megtérülése
A betegségek elleni védekezés az intenzív napraforgó-termesztés része
Mindannyiunk számára ismert tény, hogy a fogyasztók részéről alapvető elvárás, hogy a vásárolt termékek mindenféle – egészségre káros – szermaradéktól mentesek legyenek.