Pioneer napraforgó hibridek

Magyarországon évről-évre nő az Express gyomirtási technológia vetésterülete napraforgóban. Ezzel együtt a P64LE25 hibridet is egyre több termelő választja. A Kleffmann piackutató vállalat adatai szerint 2017-ben 2016 után ismét a P64LE25 került a legnagyobb területen elvetésre és így továbbra hazánk legnépszerübb napraforgó hibridje. E nagyszerű napraforgó mellett két újjabb Express gyomirtási technológiában termeszthető LO fajtára is szeretnénk felhívni a figyelmet, ezek pedig a P63LE113 és a P64LE99. A magas olajsavas napraforgók tekintetében a fő hangsúly a P64HE118-on van.

A P64LE25 sikerének titka elsősorban az, hogy Európa óceáni parjaitól a Dél-Orosz napraforgó termesztési területekig mindenhol stabilan megállja a helyét. Azaz rendkívül jó az alkalmazkodó képessége. Eltérő termőhelyeken, csapadékos vagy aszályos viszonyok között mindenhol számíthatunk magas termőképességére. Termesztésének széles földrajzi lehetőségei között azonban kiemelkedően jól szerepel a hazánkra jellemző klímán, ahol esetenként szárazsággal és gyakran betegségekkel is fel kell vennie a kesztyűt.

A P64LE25 fontossabb tulajdonságai:

·         Korai hibrid, magas termőképességgel és magas olajtartalommal.

·         Az Express® gyomirtási technológiához ajánlott, igen magas herbicid toleranciával.

·         Protector® szádor és Protector® peronoszpóra minősítéssel rendelkezik, azaz:

o   a napraforgó szádor „E” rasszával szemben rezisztens és a „G” rasszig toleráns,

o   a legújjabb peronoszpóra rasszokkal szemben rezisztens (714).

Rendkívül magas termőképességét számtalan kísérletben bizonyította, így a Pioneer saját kísérleteiben is minden évben az elsők között végzett.

A P63LE113 termőképessége megegyezik az LE25-tel, de sok esetben még meg is előzi azt. Előnye a koraisága, ugyanis a koraibb virágzásával elkerülheti a legforróbb időszakot. További előnyéhez lehet sorolni az alacsonyabb növényfelépítését. Azoknak a gazdálkodóknak feltétlen ajánljuk, akik a hidastraktoros technológia miatt az alacsonyabb hibrideket keresik. Folytatva a P63LE113 előnyeit feltétlen meg kell jegyezni rendkívül magas olajtartalmát, mely a legmagasabb a portfóliónkon. Kórtani tulajdonságai megegyeznek az LE25-tel, azaz Protector minősítéssel rendelkezik a peronoszpóra és a szádor ellen is.

A P64LE99 a legkésőbbi napraforgónk, így zöld száron érő habitusáról ismert. A kórtani tulajdonságokat egy kalap alá véve az LE99 rendelkezik a legszélesebb sprektrumú betegség- ellenálló képességgel. Természetesen Protector minősítéssel rendelkezik a peronoszpóra és szádor ellen is.

A magas olajsavas Express toleráns hibridjeinket tekintve két terméket ajánlunk a napraforgó termesztőknek.

Az idei szezonban került bevezetésre az új HO hibridünk a P64HE133, egyelőre limitált mennyiségben. Eddigi eredményei szerint nagy jövő áll előtte, javasoljuk minden HO termesztőnek kipróbálásra.

A fő hangsúly azonban a P64HE118 hibriden van, stabil, megbízható termőképessége miatt. A HE118 peronoszpóra ellen Protektor minősítéssel rendelkezik, szádor E rasszig pedig rezisztens. Termőképessége kifejezetten magas, olajsavtartalma 91% felett van. A magas olajsavtartalom megőrzéséhez természetesen legalább 100 méter izolációs távolságot kell betartani.

Fábián László
termékmenedzser
Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft.

www.pioneer.com/hungary