Humusz vagy nem humusz? – ez itt a kérdés

-némi iróniával fűszerezve

A talaj minőségi paraméterei közül talán az egyik legfontosabb értékmérő tulajdonság a szervesanyag-tartalom. Kiemelkedő szerepe van a talajok szerkezetének kialakításában, a talaj tápanyag-gazdálkodásában, hő- és vízgazdálkodásának szabályozásában. A talaj szervesanyag-tartalma erősen befolyásolja a termőföld piaci értékét. A csökkent szervesanyagú talajok termőképessége korlátozott, szerkezetük nem optimális. Vízmegtartó-képességük vagy vízelvezető-képességük gyenge, egyes talajherbicidek fi totoxikus hatása pedig felerősödik ilyen talajokon.

Hogyan képződik a humusz?

„A talajba jutott elhalt növényi részeket a talajbaktériumok és gombák enzimjeikkel elbontják, így a szénhidrátokból, zsírokból, fehérjékből, ligninből egyszerű vegyületek (cukor, ammónia stb.) keletkeznek. Ezek részben a talajmikrobák táplálékául, részben a humusz anyagok képződésének alapjául szolgálnak. A bomlástermékekből a biotikus, illetve abiotikus (kondenzációs és polimerizációs) folyamatok eredményeként a talajra nézve jellegzetes, nagy molekulájú vegyületek, a humuszvegyületek jönnek létre.” (Agrároldal.hu/humifikáció)

A talaj, mint korlátozó tényező?

Hazánk termőtalajainak szervesanyag-csökkenése egyre nagyobb területeken már jelenség, és így korlátozó tényezővé vált a genetikai potenciálok kihasználásában. Ezt igazolja az a tény is, hogy termésátlagaink az elmúlt 30 évben nem, vagy csak igen szerény mértékben növekedtek. Pedig számos új hatású növényvédő szer, magas tápanyagtartalmú szervetlen műtrágya, biostimulátorok stb. kerültek forgalomba. Mégsem jutunk előbbre. Talán ideje lenne máshol keresni az okokat, belátni, hogy a talaj nem egy örökké kimeríthetetlen erőforrás, amiről nem kell gondoskodni.

Hogyan jutottunk idáig?

Lebutított vetésszerkezet

Nem túlzás, ha azt mondjuk, termesztéstechnikailag háromféle növény cserélődik talajaink 80-85%-án, úgymint gabona (kalászosok és kukorica), valamint olajosok (napraforgó, repce). A szegényes vetésforgó egy idő után szegényes mikrobiológiai életet eredményez. Az életfeltételeiket már nem találó, de egyébként fontos (bontó, építő, feltáró stb.) szerepet betöltő mikroorganizmusok visszaszorulnak, még egyes kórokozók (pl. fuzárium, szklerotínia) vagy haszontalan organizmusok felszaporodnak. A kijuttatott és lekötődött foszfort és káliumot, nincs, ami feltárja. Fellép a talajuntság és az allelopátia jelensége, tágul a C:N arány, előidézve a káros pentozán hatást. A talajszerkezet romlása folyamatos.

Szerves trágya hiánya

A 70-es, 80-as évek állatállománya és állattartási módja számos területre biztosította a szerves trágyát. Ma ez már nem mondható el. Egyes felmérések szerint a szántóterületünk 5-6%-ára elegendő szerves trágya képződik, ebből jó minőségű, érett, mikrobiológiai életben gazdag igazán ritkaságszámba megy. Érdekes tény, hogy akik esküsznek a szerves trágya jótékony hatására, azok közül sokan szkeptikusak a talajbaktériumokkal szemben. Ez furcsa, hiszen nem magától a fekáliától javul a talaj, hanem a benne lévő aktív mikroorganizmusok szorgos munkájától. Ebből az is következik, hogy az éretlen, kezeletlen szerves trágyától ne várjunk csodákat.

Eladjuk a szalmát a tarlóról – júdáspénz

Szomorú tényként kell kezelni azt a gyakorlatot, hogy aratást követően, a tarlón maradt szalmát értékesítik. Nemcsak arról van szó, hogy az az összeg, amit érte kapni lehet, az köszönő viszonyban sincs azzal az értékkel, amit a szármaradványokban lévő foszfor és kálium jelent, hanem arról, hogy szerves anyagot kivonni a gazdálkodási ciklusból egyszerűen bűn. Nyilván ez csúnyán vissza fog köszönni hosszabb távon. Az már társadalom- és agrárpolitikai kérdés, hogy a földalapú támogatás minden gazdálkodónak alanyi jogon jár.

A nélkülözhetetlen szervetlen kemikáliák

Félreértés ne essék, műtrágyára, növényvédőszerre hatalmas szükség van, nélkülük ma eredményes gazdálkodás nem folytatható. Azonban valljuk be, ezek az inputanyagok, szinte kivétel nélkül mérgek a talaj számára. Savanyítják, sósítják a talajokat, értékes mikrobiológiai közösségeket irtanak ki. Metabolitjaik élővizeinkbe kerülnek és kárt okoznak. Csak egy példa: a nitrátból nitrit lesz, a nitritből nitrózamin, ami bizonyítottan tumor marker. Nos, ha van lehetőség a kezünkben, hogy ezeket a káros hatásokat tompítsuk, akkor miért nem tesszük?

Talajművelés reflexből, hagyományból

Az én korosztályom még így tanulta: aratás után a lekerült kultúrától függően közép mély vagy mélyszántás. Lehetőség szerint 3-4 évente lazítsuk a talajt! Az elmúlt 20-30 évben talán a talajművelés és annak gépei mentek át a legnagyobb fejlődésen. A fenti tézis is változott, egyre többen látják be, a szántás nem javára, hanem kárára válik a talajnak. Valahol olvastam, hogy még soha senki nem bizonyította a szántás mindenek feletti szükségességét. Gondoljunk az erdők avartakarójára! Minden évben lehullik és eltűnik. Ha nem így lenne, akkor sokméteres lenne az avartakaró. Az erők mikrobiológiai életben gazdag, aktív talajai lerendezik ezt a problémát. És senki sem szánt... Azért a kellemes illatért, amit pedig az erdei séták alkalmával érzünk, a Streptomyces albus a felelős.

Tehát akkor humusz vagy nem humusz?

Visszatérve a címben szereplő kérdésre, talán már egyértelmű a válasz. Humusz nélkül a talaj ideig-óráig kiszolgál bennünket a szervetlen kemikáliák segítségével, de a végén megadja magát. A talaj degradációja nem kétperces történet, de sajnos már sokat tettünk érte. Jómagam, mint mezőgazdász vallom, a földi élet alapja a fotoszintézis és a humusz.

Végezetül idézném egy zalai barátom klasszikus mondását: „...a talaj éppen annyira fontos, mint a közreműködésével rajta megtermett növény. Ha nem így gondolod, akkor gazdálkodó lehetsz, de gazdász soha.”

Tamás István

AGRO.bio Hungary

Tartalom közti banner a cikk végére
no