A bivalytartás színe és fonákja | Agrárágazat

A bivalytartás színe és fonákja

Kiadvány, amelyben megjelent: 

Korábban a gazdák elsősorban a bivalyok fizikai erejét használták ki (nem véletlenül született a kifejezés: „bivalyerő”), manapság sokkal inkább a különlegessége, valamint a bivalyhús és a -tej mennyisége, valamint a turisztikai látványosság a fő szempont. A napi 10 liter tej nem megy szenzációszámba, de az sem mellékes, hogy 10 hónapon keresztül ad az emberi szervezet számára fontos, kalciumban dús tejet.

foto: www.nol.hu

 

Régmúlt időktől napjainkig…

Magyarországon a bivalyt a 16. század óta tenyésztik. A történelmi Magyarországon – a korabeli források szerint – 1911-ben 155 192 bivaly élt, 1935-ben a megcsonkított országban már csak 7069-es számláltak. Elsősorban a mai Somogy és Zala megye nehezen járható, nedves, sáros területein használták ki munkaerejét. A II. világháború előtt még Mezőhegyesen is volt egy értékes bivalytenyészet. Erdélyben – a Fogarasi havasokban, Kalotaszegen és a Sóvidéken - felújult a bivalytartás. A bivaly első magyarországi említése Erdélyből a XI. századból származik, majd II. Béla király 1138-as, dömösi apátsági adománylevelében szintén szerepelnek bivalyok. A bivaly a Kárpát-medencei magyarságnak kedvelt állata volt, amely ma a kipusztulás szélén áll. Tejét és húsát fogyasztották, vastag bőréből talpbőrt, hámot és gyeplőt – az újkorban gépi hajtószíjat – készítettek. A házi bivaly igavonóereje 50%-al nagyobb, mint a szarvasmarháé, ezért terméskövek, vastag fatörzsek vontatására és termőföldek feltörésére használták. A 4/2007 FVM KvVM együttes rendelet a magyar bivalyt védett őshonos fajtának minősítette.

A II. világháború utáni évtizedekben a bivaly tenyésztése szinte teljesen megszűnt, az állomány drasztikusan lecsökkent. Ma a bivalytehenek jelentős hányada a nemzeti parkok – főleg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Fertő–Hanság Nemzeti Park – területén él. A kápolnapusztai Bivalyrezervátum (ahol 30 hektáros területen 200-250 bivaly él) a legnagyobb állományának ad helyet, egyben génmegőrzési feladatokat is ellát.

 

Genetika és jellemrajz

A vízibivaly (Bubalus bubalis vagy Bubalus bubalus, régebben Bos bubalus) a szarvasmarha rokonfajainak egyike. Három, genetikailag eltérő alfaja ismert, a vadbivaly (Bubalus bubalis arnee), a Bubalus bubalis bubalis és a Bubalus bubalis carabanesis. A két utóbbit régebben egyazon alfajnak tekintették házibivaly (Bos bubalus domesticus) néven. A vízibivaly alfajait olykor két vagy három külön fajnak tartják Bubalus arnee és Bubalus domesticus, illetve Bubalus arnee, Bubalus bubalus és Bubalus carabanesis néven. A vízibivaly a Bubalus nem (ázsiai bivaly) legismertebb képviselője. Egy masszív felépítésű, nagy teherbíró képességű állat, amelyről jól ismert tény, hogy jobban tud alkalmazkodni a nyári meleghez, mint a téli hideghez. A természetes szelekciónak köszönhetően a forró égövi éghajlathoz számos morfológiai tulajdonsággal is alkalmazkodott, például a pigmentált (melanin) bőr elnyeli az ultraibolya sugarakat, a kisebb szőrsűrűség megkönnyíti a hőleadást, emellett a dagonyázás elősegíti a verejtékmirigyek faggyúkiválasztását is. A bivaly marmagassága 150-180 cm. A tehenek tömege 400-800 kg, a bikáké 600-700 kg, az ökröké 500-800 kg. Szarvai sarlószerűen felfelé irányulnak. Bőre fekete, feketés barna vagy szürkés, szőrzete ritka, a fara kopasz. Az újszülött borjú dús szőrzettel jön a világra. Utóbbi tulajdonságból fakadóan a kicsinyét Székelyföld nagyobb részén bocsnak nevezik.

A bivalytartó gazdáktól származó információk alapján a következő kép rajzolódik ki a bivalyok természetéről és tulajdonságairól: intelligens, kissé félénk, de könnyen idomítható jószágok. Kedvelik gazdájukat (nem nagyon szeretik az idegeneket), főleg, ha az szeretettel és tisztelettel bánik velük. A gazdák gyakran úgy fogalmaznak, hogy a „bivalynak lelke van”. A gulyában lévő bivaly a felé közelítő „idegennel” szemben védekező, de akár támadó magatartást is mutathat. Védelmező magatartás tapasztalható egyes fiatal, borjas teheneknél, ezért megközelítése óvatosságot és figyelmet igényel. Gondok leginkább a fejés körül támadhatnak a bivallyal. Fontos ugyanis, hogy a bivalyt menetrendszerűen, változatlan időpontokban, naponta kétszer megfejjék. A bivalyok egyszerre szeretik a szabadságot és a pontosságot.

 

Hasznosítási lehetőségek

A bivaly vegyes hasznosítású állat, vagyis húsáért, tejéért, valamint igavonó erejéért tartották. Hazánkban elsősorban igen jó hústermelő képessége jelenti a fő jövedelmet, hiszen egy legelőn tartott választáskori borjú (8-10 hónapos) testtömege meghaladhatja a 300 kilót is. Kiváló minőségű húsa bár a hazai szakácsnők körében nem ismert, nemzetközi szinten azonban elfogadott és keresett terméknek számít. Húsa több fehérjét, foszforvegyületet és vasat tartalmaz, mint a marhahús. Ma már szinte minden nagyobb piacon jelen vannak azok a kereskedők, akik a bivalyhúsból készült szárazáruk széles skáláját kínálják a vásárlóknak.

A bivalytej igazi kuriózum, mert bár nem ad sokat (5-10 liter/nap), de a magas zsírtartalma miatt (6-15%) különleges minőségű tejtermékeket lehet belőle készíteni. A bivalytej ára drágább, mint a tehéntejé, és a tejzsírtartalma, valamint a laktáció alatt termelt zsírmennyisége a tejelő szarvasmarha fajtákéhoz képest nagyobb. Az egészségtudatos piacon a bivalytej kedvezőbb pozíciót foglal el, mint a tehéntej, mert koleszterintartalma kisebb (forrás: Zicarelli), emellett nagyobb mennyiségben tartalmaz bioprotektív anyagokat (immunglobulin, laktoferrrin, laktoperoxidáz). Az olasz mozzarrella sajt gyártásához alapkövetelmény a koncentrált, 5%-os fehérjetartalmú és 8%-os zsírtartalmú bivalytej.

A bivalytej kapcsán a tényszerűség kedvéért meg kell említeni, hogy Mezőtúron a tavalyi év májusában átadtak egy korszerű bivalytelepet, ahol mediterrán olasz bivalyokat – a mai, hazai, intenzív tejhasznú szarvasmarha telepek tartástechnológiájához hasonlóan – szabad, kötetlen, mélyalmos tartásban az állatok komfortigényéhez igazodó istállózott körülmények között helyeztek el.

A vállalkozás a behozott bivalyokat ténylegesen gazdasági haszonállatként kívánja tenyészteni, és kifejezetten a tejtermelés, a termék-előállítás szolgálatába szándékoznak állítani.

A fenti hasznosítási módokon túl mindenképpen szót kell ejteni a bivalytenyésztés és turizmus viszonyáról. Hiszen egy nagyobb bivalygulya igazi nézőcsalogató látványosság lehet. Ebből fakadóan van realitása az ilyen jellegű turisztikai fejlesztéseknek (ahogyan egy az ország sok bivalyfarmján meg is tették illetve megteszik).

 

A természetvédelem szolgálatában

Tekintettel arra, hogy nyáron kifejezett igénye van vizes, dagonyázásra alkalmas helyekre, valamint az a legelési szokása, hogy más állatok által kevéssé kedvelt sást, nádat és egyéb vízinövény is elfogyaszt, a vizes élőhelyek természetvédelmi rehabilitációjában jelentős szerepet tölt be. Géppel nem művelhető csatornapartok, töltésoldalak – olyan gyepterületek, ahol a nád egyre jobban terjed – karbantartása megoldható velük, ezek bivalylegeltetéssel megfelelő állapotba hozhatóak. Arra, hogy a bivalyok milyen eredményesen végzik a dolgukat jó példa – többek között – a mórahalmi bivalyrezervátum működése is (lásd képünkön!). A 2008-ban elindított vizesélőhely-rehabilitációs program eredményei mára már szemmel láthatóvá váltak. Mérhető és tapasztalható az az ökológiai haszon, ami a bivalyok betelepítésének köszönhető a Nagyszéksóstón. Az őshonos állatok által a nád, és a növényzet tómederből való kilegelésével és kitaposásával egyre látványosabb nagyságú teret hódít vissza a víz, egyre nagyobb szabad vízfelületek váltak láthatóvá. Mindez elősegíti a korábban oly gazdag madárvilág visszatelepülését ebbe a térségbe. Az állatok kitaposása, dagonyázása révén kiédesedett tómederben újraindult a szikesedési folyamat. A forró, aszályos nyáron visszahúzódó vízszint miatt felszáradt, illetve a kilegelt területeken a száradás után láthatóvá vált a sziksó. Egy másik Csongrád megyei település, Pitvaros vezetői is a bivalyoktól várják a tájrehabilitációs problémáik megoldását, ezért egy kisebb állomány beszerzése mellett döntöttek a közelmúltban. A helyi kis tó korábban Pitvaros kedvelt és látogatott része volt. Az elmúlt 30 évben azonban szinte teljesen elvadult, benőtte a nád. Mivel a bivalyok megeszik a nádat, a kákát, a szittyót és a mocsári füveket is, így – az induló 10 egyedes állománynak köszönhetően – a tó visszanyerheti a régi presztízsét. Az állatállomány vonatkozásában az első időszakra megfogalmazott cél nem a profitszerzés, hanem a tájrehabilitáció. A második ütemben a célok között szerepel az állományszaporítás, valamint a bivalytej üzleti alapú hasznosítása.

 

Tenyésztés

Az ivarérettséget 3 évesen éri el, azonban a párzásra általában csak 4-5 év után kerül sor. Nincs meghatározott párzási ideje. A vemhesség 310-330 napig tart, ennek végén 1-2 borjú születik. A párzási időszak a nyár végéig tart, s rá 10 hónapra születnek meg a kisborjak. Bőrük színe jóval világosabb az anyaállaténál, majd később változik, sötétül. A bivaly könnyen és önállóan hozza világra borját, a fő ellési időszak nyár végén van. A borjú gyorsan fejlődik, ami a nagy mennyiségű és rendkívül zsíros tejnek köszönhető. Az ideális növekedés biztosítása érdekében érdemes legalább 8 hónapos korig az anyja alatt hagyni a borjút, ami addigra azonban a 300 kilós testsúlyt is meghaladhatja.

A bivaly jellegzetessége, hogy egy gulyában egy bika tartható; eltérően a többi szarvasmarhától a maga közelében sem tűr meg többet. Ez a jellemvonása érvényesül akkor is, amikor a kétéves körüli bikaborjakat az apjuk kiveri a gulyából. A tapasztalat azt mutatja, hogy bivalyállomány életét szoros gulyakapcsolatot jellemzi, a tehenek esetében jellemző a dajkásítás, vagyis egy tehén más borját is szoptatja.

A bivaly tavasztól őszig hajlandó a szabad ég alatt az időjárási viszontagságokat elviselni, októbertől márciusig viszont igényli a fedett helyet.

A bivalytenyésztés után érdeklődők az 1999 óta működő Magyar Bivalytenyésztők Egyesületétől kaphatnak szakmai támogatást.
 

Mit hozhat a jövő?

A hazai bivalytartásból számos előny származhat, például legeltetésükkel megoldható a gyepterületek hasznosítása. Igénytelenségének köszönhetően kevésbé jó minőségű takarmányokból jó minőségű, kiváló beltartalmi értékekkel rendelkező húst lehet előállítani, amely megfelelő feltételek esetén akár ökotermékként is értékesíthető. A bivaly fennmaradása, illetve haszonállattá válása nemcsak pénzkérdés. Akiknek a gazdaságában van már szürke marha, azok a gazdák egyfajta büszkeségből, a fajtafenntartás érdekében még bivalynevelésre is bátran vállalkoznak, mivel az állatok tartása olcsó. Jó példa erre a Szomor Ökofarm, ahol a közel 2500 egyedes szürkemarha-állomány mellett jól megfér a 200 körüli egyedszámú bivalygulya is. (Az Ökofarm üzemeltetőjével, Szomor Dezsővel készült – a szürke marhák tenyésztésével kapcsolatos – interjú a 2016. májusi Állattartás Különszámunk 88. oldalán olvasható.)

Széles körű elterjedése akkor válik lehetővé, amikor esetleg a biogazdálkodók is jobban felismerik, hogy a gépek helyett például a bivalyt használják majd „fűnyírásra”.

Vizes területek természetvédelmi célú kezelésére kifejezetten alkalmasak, bár sajnos a tartásukkal kapcsolatos ismereteket már kevesen őrzik, ezért a legtöbb ember számára nehezen kezelhetőek. A bivalytartás felélesztése tehát nem csak génmegőrzés céljából fontos, hanem azért is, mert segít életben tartani az állattartással kapcsolatos hagyományost tudást. A bivaly pont azokon a területeken szeret a legjobban legelni, amik mocsarasságuk miatt amúgy se nagyon alkalmasak másra, ugyanakkor a bivalytejből készült sajtok (például a mozzarella) egyre népszerűbbek nem csak az ínyencek körében.

Ma már az agrártárca is aktívan foglalkozik a bivalykérdéssel. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a tavalyi év májusában az agrártárca államtitkára az olaszoknál sikerágazatnak számító bivalytartás és bivalytenyésztés tanulmányozása, illetve szereplőivel történő kapcsolatfelvétel céljából Olaszországban tett látogatást. (Ami korán sem véletlen, hiszen az olaszoknál a nyilvántartott bivalyok száma 46.690 db. Olaszországban nincsenek kisméretű gazdaságok, a nyilvántartott bivalyfarmok száma 290 db, ahol az átlagos állománylétszám 161 db.) A megbeszéléseken kiemelt figyelmet kapott a fenntartható bivalytenyésztés, az eltérő hasznosítás és az ehhez kapcsolódó kutatások kérdéskörének. Hazánkban elsősorban területkezelési célból tartják a bivalyokat, Olaszországban a hasznosítás fő iránya a tejtermelés és a híres bivalymozzarella előállítása.

Czékus Mihály

Kapcsolódó cikkek