gazdaság

2014. szeptember 12.

KSH: júliusban 5,1 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak

Idén júliusban a

2014. augusztus 29.

Az erdőknek hasznos volt a csapadékos nyár

2014. augusztus 28.

Kétszáz millió forintos fűszerpaprika nemesítési program fejeződött be az Univernél 

2014. augusztus 28.

Indul a napraforgó betakarítása Békés megyében

2014. augusztus 18.

A gazdasági növekedésben meghatározó a mezőgazdaság szerepe: az ágazat teljes termelése 12,4 százalékkal, bruttó hozzáadott értéke pedig 22 százalékkal bővült tavaly.

2014. augusztus 13.

A mezőgazdaság támogatási rendszerének átalakítása a kis-, közepes és a családi gazdaságok versenyképességének megteremtése érdekében történt.

2014. augusztus 08.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött csütörtökön a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és az FHB Bank Zrt., a megállapodást Győrffy Balázs, a NAK elnöke és Soltész Gergő, az FHB Bank vezérigazgatója írta alá.

2014. július 22.

Budapest, 2014. július 22.- 739 kérelem esetében 4,2 milliárd forint összegű támogatás kifizetését hagyta jóvá a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) társfinanszírozott nem terület- és állatalapú jogcímekre. A jóváhagyott összegből mezőgazdasági jogcímekre és vidékfejlesztési jogcímekre egyaránt 2,1 milliárd forintot fizet ki a Hivatal.

2014. július 11.

A 2013-as évet a Fendt ismét egy rekorddal, 17837 db, azaz az előző évhez képest több mint 20%-kal több piacra dobott traktorral zárta.

2014. július 11.

A Magyarországra jutó uniós agrártámogatások 1,9 milliárd euróval (587 milliárd forinttal) nőnek a 2014 és 2020 közötti időszakban, ezen belül elsősorban a közvetlen támogatások összege emelkedik.

2014. július 09.

E havi cikkünkben a Magyar Méhészeti Nemzeti Program és az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatási lehetőségekről szeretnénk tájékoztatni olvasóinkat. A méhészeti támogatások közül részletesebben a méz kinyerése és léptárolása, illetve a vándoroltatás eszközbeszerzési pályázati lehetőségeket mutatjuk be.

2014. július 07.

A kakaóbab árát három éve nem látott magasságba, tonnánként 3133 dollárra vitte fel a jelentős ázsiai csokoládékereslet, és a hosszabb távon várható kínálatszűke további drágulást idézhet elő.

2014. július 01.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a csehországi Agrofert-csoport irányítást szerezzen az NT-csoport felett.

2014. június 30.

A földtörvény módosítását kérik a szombathelyi kiskertbérlők, mert az érvényes szabályozás szerint a hamarosan lejáró bérleti szerződésüket az önkormányzat nem hosszabbíthatja meg.

2014. június 27.

Az AXIÁL Kft. ebben az évben is megmérettette magát a Bisnode nemzetközi cégminősítő által készített vizsgálaton, mely minden vállalkozás pénzügyi stabilitását, üzleti megbízhatóságát minősíti egy folyamatosan visszamért és bizonyított, nemzetközi szakértők által kialakított rendszer alapján.

2014. június 27.

A Mezőgazdasági és Környezeti Információs Rendszer (MeKIR), a mezőgazdasági földterületekre és ügyfelekre vonatkozó információkat egységesen kezelő online rendszer július elsejétől érhető el.

2014. június 26.

A mezőgazdaságra építve keresik a közös gazdaságfejlesztési lehetőségeket a Nógrád megyei balassagyarmati kistérségben és a szlovákiai nagykürtösi járásban; megnyitották már a balassagyarmati termelői piacot és létrehozták a Palóc Portéka Egyesületet is.

2014. június 25.

A tejtermelők azt kérik, hogy a kereskedelmi láncok részesítsék előnyben a hazai termékeket az importtermékekkel szemben, és ne csökkentsék a friss termékek árát.

2014. június 24.

"Agrár rezsicsökkentést" hirdet a Hangya Szövetkezeti Együttműködés közös beszerzések és értékesítések létrehozásával.

2014. június 23.

Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazdasági piactérről

2014. június 23.

Az ÖKOSYS Zrt 2009-óta működő vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó szervezet.

2014. június 23.

Cégünk a legkülönbözőbb szakterületeken kínál rendszertanúsítási szolgáltatást cég tevékenységétől, méretétől függetlenül.

2014. június 23.

A mezőgazdaság bruttó hozzáadott értéke 2013-ban az előző évi áron számolva 33, folyó áron pedig 7 százalékkal emelkedett. A munkaerő-felhasználás azonban 1 százalékkal elmaradt az előző évitől. A termelési tényezők jövedelme 9, a vállalkozói jövedelem 13 százalékkal emelkedett. Így a munkaerő hatékonysága, azaz a termelési tényezők munkaerőegységre jutó reáljövedelme 6 százalékkal emelkedett.

2014. június 18.

Magyarországon kezdett hivatalos tárgyalásokat kedden Halífa Ahmad Ál Alí, az Abu Dhabi Élelmezésbiztonsági Központ ügyvezető igazgatója és üzleti kísérete.

2014. június 16.

Gabonapiaci információk a Magro.hu online mezőgazdasági piactérről

2014. június 16.

Az édesvízi haltermelés jelentős fejlesztésre számíthat az elkövetkező hét évben. A magyar agrárdiplomácia sikereként könyvelhető el, hogy az új Magyar Halgazdálkodási Operatív Programon (MAHOP) keresztül a haltermelő beruházások infrastruktúrafejlesztésére, a halgazdálkodási ágazat innovációjára, költségcsökkentő és energia-hatékony technológiai fejlesztésére jelentősen több uniós forrás jut.

2014. június 16.

Fazekas Sándor tárcavezető szerdán Budapesten bemutatta a Földművelésügyi minisztériumban az FM tevékenységének irányításában résztvevőket, az államtitkári posztra jelölteket, akik ma délelőtt a Parlamentben átvették kinevezésüket.

2014. június 12.

Az OTP Bank továbbra is aktívan hitelezi a KKV-kat

2014. június 12.

Ünnepélyes keretek között kedden délután írta alá a Parlamentben a kazah és a magyar kormányfő a két állam közötti stratégiai partnerségi szándéknyilatkozatot.