Dairymaster kizárólagosan a Készenlét Zrt-től

?A tejtermelés és a tejtermék ágazat kiemelt fontosságú ágazat a kormányzatnál, ezért külön öröm számomra, hogy egy ilyen beruházás átadására hívtak meg, mely egyrészt erősíti a vidéket, másrészt biztonságosabban feldolgozható alapanyaghoz is jutunk ezáltal?
- kezdte megnyitóját Szépe Ferenc. 
Sajnos 1989 és 2010 között mintegy 40%-os visszaesés volt tapasztalható ezen ágazatban, de az utóbbi 3 évben szerencsére pozitív elmozdulásról lehet beszámolni. A kormányzat célja, hogy a hazai tejfogyasztás növekedjen, ezért rengeteget tett a tudatos tejfogyasztásért, melynek köszönhetően az utóbbi időben 6%-kal nőtt a hazai tejtermékfogyasztás. Jó példa a fentiekre az ?iskolatej program?, melyre a Vidékfejlesztési Minisztérium idén 1,7 milliárd forintot biztosított az óvodák és iskolák részére.
 
A beruházó, azaz a Vasi Agro-Pannónia Kft. Szombathelytől délre Sorokpolány község területén gazdálkodik. A szombathelyi Pannónia Szövetkezet tagjai alapították 2000-ben. A cég több lábon áll, a mezőgazdasági szolgáltatásokon és tevékenységeken felül növénytermesztéssel (több száz hektáron található náluk búza, sörárpa, kukorica, szójabab) és állattenyésztéssel (800 darab Holstein-Fríz szarvasmarha tenyészet, melyből több, mint 400 darab tejelő tehén) is foglalkozik. Tejtermelésük 2,6 millió liter/év, tenyészüsző értékesítésük pedig 30-40 darab/év.
 

Dairymaster a világ élvonalában

Az Ír Dairymaster világhírű fejőgépgyártónak kizárólagos hazai forgalmazója a Készenlét Zrt.
?Nekünk is nagy lépés ez a beruházás?
- mondta Farkas Károly, a Készenlét Zrt. igazgatóságának elnöke. 
 
A Készenlét Zrt. hosszú időn keresztül márkafüggetlen volt, szinte minden típusú fejőgépet szervízelt. Ám 3 éve elérkezettnek látták az időt, hogy letegyék voksukat egy olyan fejőgépgyártó mellett, akik Európában rendkívüli módon fejlesztenek, e választás eredménye lett a Dairymaster.
 
A Dairymaster titka, hogy határozott kötelességének érzi a folyamatos kutatást és fejlesztést, valamint kitűnő minőségű termékeinek és tökéletes ügyfélszolgálatának segítségével a világ egyik vezető vállalatává nőtte ki magát. Kifejlesztették azokat az egyedülálló technológiai megoldásokat, melyekkel fokozni lehet a tehenészetek hatékonyságát és növelni bevételeit, csökkentve ezáltal az élőmunka költséget. Tizenöt éve indultak el a külkereskedelem útján, mára az ír fejőgép gyártó lett az egyik legmeghatározóbb szereplője az USA piacának.
Az új Dairymaster Swiftflo Duoble Up 2×10 állásos halszálkás elrendezésű felső tejvezetékes fejőberendezést Lőrinczi Dezső, a Készenlét Zrt állattenyésztési termékreferense mutatta be.

Melyek a legfontosabb tudnivalók erről a berendezésről?

Ez a Dairymaster fejőberendezés emelt vákuummal fej, viszont a pulzációs rendszer úgy van kialakítva, hogy fejés közben a pihenési fázis hosszabb, ennek okán egy kímélő fejés alakul ki. Talán mondanom sem kell, hogy ezt rendkívül meghálálják a tehenek. Fontos, hogy a fejőaknában csak a mosóvezeték található, így könnyű a tisztántartás. Rengeteg opciós berendezése van: szomatikus sejtszám mérés, két tehén közötti kehelyöblítés, ami fontos a tőgyhigiénia miatt. Kiemelném, hogy a rendszer kezelése nagyon egyszerű, ezt bizonyítja az is, hogy mindössze 4 nap alatt kiépítették az egész egységet. A Dairymaster igazán tökéletes logisztikát dolgozott ki.
 

Mennyi a fejőgép teljesítménye?

Teljesítménye óránként 100 tehén, itt az állományt kétszer fejik, de tervezik a napi háromszori fejés lehetősége is.
 

A fejőgép sok jó tulajdonsága közül kiemelne-e valamit? 

Van egy érdekessége, amit a Dairymaster fejlesztett ki. A pulzációnál a kehelygumik, amikor felkerülnek a fémkelyhekre, a kehely és a kehelygumi között kialakul egy kis vákuumgyűrű. Ennek az a funkciója, hogy a világon egyedülállóan a legkevesebbet csúszkáljon a tőgybimbón a kehely. A borjú szopását próbálták ezzel a technológiai megoldással leutánozni, mely tökéletesen sikerült. Éves átlagban a Dairymaster fejőgép használói mintegy 5% pluszt termelnek, a sokkal jobb tőgyegészségügyi helyzet miatt.
A Vasi Agro-Pannónia Kft. a Dairymaster fejőgépnek köszönhetően hozzájárul ahhoz, hogy a tehenei által leadott tej valóban az életet, az erőt, és az egészséget jelentse.
 
A rendezvényen készült fotók a www.agraragazat.hu galériájában megtekinthetőek.