borászat

2014. június 26.

Átfogó felmérést készít a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidékről az év végéig a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa.

2014. június 24.

Az okostelefonok és a felhőalapú alapú webes szolgáltatások egy évtizede még elképzelhetetlenek voltak.

2014. június 24.

Önkéntes importkorlátozás bevezetésére kéri a borimportőröket a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) annak érdekében, hogy vissza lehessen szorítani az olasz borok piaczavaró behozatalát.

2014. június 20.

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) a szőlő- és borágazat szakmaközi szervezeteként elismerte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsát (HNT).

2014. június 12.

Az új borászati gépek, technológiai berendezések beszerzésének támogatására 1,32 milliárd forintot meghaladó összeget fizettek ki eddig az idén. A héten 48,9 millió forintot fizet ki a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).

2014. június 11.

Magyarország legnagyobb hagyománnyal rendelkező bormustráját, a XXXV. Országos Borversenyt az idén a móri borvidéken rendezi a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) június 23-24-én.

2014. június 11.

Két hektáron négy, az eddigieknél ellenállóbb szőlőfajtát termeszt üzemi körülmények között a szekszárdi Mészáros-Borház Borászati Kft., amely a 145 millió forintos fejlesztés nyomán már biobort is készített.

2014. június 11.

A Data-Press Kft. vezette konzorcium borászati minőségellenőrzés fejlesztésére nyert el csaknem 670 millió forint támogatást a Kutatás és Technológiai Innovációs Alapból.

2014. június 10.

Magyarországon az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) 2006-ban jelent meg először Somogy megyében, majd 2014-re az ország 15 megyéjében elterjedt. Jelenleg Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom és Veszprém megyében az eddig kihelyezett sárga színcsapdákon még nem fordult elő.

2014. június 10.

Megválasztották a Borászok Borászát

2014. május 26.

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) június végéig kifizeti a szőlész-borász ágazatban új gépek és technológiai berendezések beszerzésének támogatására elkülönített 1,38 milliárd forintot.

2014. május 26.

Zárlati intézkedéseket tesz és károsító-felderítési feladatokat végez a zalai szőlőültetvényeken a Zala Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága a szőlő legpusztítóbb betegsége, az aranyszínű sárgaság fitoplazma elterjedésének megakadályozására.

2014. május 22.

A jégesők ellen védő talajgenerátor-rendszert telepített május elején az Egri Borvidéken az Egri Borvidék Hegyközségi Tanácsa (EBHT).

2014. május 14.

Heteken belül megkezdődik a tokaji borvidéken a termőhely-felmérés második szakasza, az elmúlt évben meghirdetett tokaji minőségi megújulás részeként tartó munka célja, hogy a borvidék minden parcelláján helyszíni vizsgálattal mérjék fel a szőlőültetvények állapotát, valamint a termőhelyek adottságait.

2014. április 29.

Idén 25 borászat képviselteti magát egy-egy Egri Csillaggal és Egri Bikavérrel a 3. Egri Csillag Fesztiválon, amelynek csütörtöktől szombatig az egri vár ad otthont.

2014. április 24.

Magyarország egyik vezető szőlészeti és borászati vállalkozása keres, Komárom-Esztergom és Tolna megyékben működő telephelyeinek átfogó irányítására, ágazatvezető munkatársat.

2014. április 04.

Folytatódik a szőlész-borász ágazatot segítő támogatások kifizetése, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a Vidékfejlesztési Minisztériummal együtt ezen a héten is jelentős, közel 150 millió forint támogatást utalt a jogos igények alapján.

2014. március 27.

Új bioborfajtát mutattak be szerdán Szekszárdon, amely a Mészáros-Borház Borászati Kft. és a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Intézetének (SZBI) együttműködésében termesztett, a gyakori gombabetegségeknek ellenálló szőlőfajtából készült.

2014. március 25.

Nagy az érdeklődés a magyar borok iránt a világ vezető borszakmai vásárán, a düsseldorfi ProWein kiállításon, és a számos szakmai érdeklődő is megerősíti, hogy a magyar bor felveszi a versenyt a világ élvonalbeli boraival.

2014. március 24.

Lezárultak a kínai és az európai boripar képviselői közötti egyeztető tárgyalások, Kína befejezi az európai borokkal kapcsolatos dömping- és szubvenció-ellenes vizsgálatát, amelyet tavaly nyár közepén indított.

2014. március 14.

A BASF 2014. február 13-án immár 14. alkalommal rendezte meg Szőlészeti és Borászati konferenciáját, melyet közel 200 szőlész-borász szakember tisztelt meg jelenlétével a kecskeméti Four by Sheraton Hotelben.

2014. március 14.

Az európai borágazat további erősítése, a borturizmusban rejlő lehetőségek jobb kihasználása és a fiatal borászok képzésének fontosságára hívta fel a figyelmet az Európai Bortermelő Régiók Gyűlésének (AREV) francia elnöke csütörtökön Pécsett.

2014. március 12.

Magyarországon az elmúlt évben 3,8 millió tonna szőlőt szüreteltek le, csaknem 64 ezer hektárnyi termőterületről, a hektáronkénti termésátlag pedig megközelítette a 7 tonnát, ami jócskán meghaladta az elmúlt két év átlagát.

2014. március 12.

Hat magyar és négy osztrák pincészet képviselői vetik össze a borkészítéssel, a bormarketinggel és a borturizmussal kapcsolatos tapasztalataikat az 1. Magyar-Osztrák Bortalálkozón kedden Budapesten.

2014. március 05.

Tíz magyarországi pincészet borai mutatkoznak be március 4. és 6. között az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) kongresszusán Budapesten.

2014. március 01.

Jelentősen nő a magyar szőlő- és borágazat támogatása, míg a 2012/2013-as borpiaci évben a támogatás összege 6,5 milliárd forint volt, addig a következő öt évben évi 29 millió eurót, vagyis mintegy 8,5 milliárd forintot használhat fel az ágazat.

2014. február 20.

A két borvidék legnevesebb termelői, összesen 25 pincészet mutatja be bikavérjeit pénteken Budapesten az Eger-Szekszárd Bikavér Párbaj elnevezésű, a nagyközönség számára is nyitott kóstolón.

2014. február 12.

A Vidékfejlesztési Minisztérium támogatja, hogy az Egri borvidék rangja és a borok minőségének javítása érdekében az borvidéket zárttá tegyék, ám ennek hatásait is fel kell mérni, így azt, hogy miként lehet majd értékesíteni az itt maradt mennyiséget, és hogy a szereplők mennyire fegyelmezetten tartják be a rendelkezéseket.

2014. február 05.

A Tokaji Borbizottság tagjai megállapodtak, hogy a következő uniós költségvetési ciklusban a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kiemelt figyelmet fordít a borászatok építési és technológiai beruházásainak támogatására, ez lehet ugyanis alapja annak, hogy a kisbirtokok számára megteremtődjön a lehetőség az új szakmai irányvonalaknak megfelelő minőségi borok előállítására.

2014. február 05.

Hetvenöt pincészet több mint száz prémium furmintjával találkozhat a közönség a Nagy Furmint Február kóstolón csütörtökön a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.