Állattenyésztés

A kormány döntése értelmében a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a tejtermelő gazdák megsegítése érdekében 11,44 milliárd forint többlettámogatást biztosít 2016-ban – jelentette be Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) felhívja az érintett ügyfelek figyelmét, hogy a 2016/2017. támogatási évtől (azaz a 2016. április 1. napjától 2017. március 31. napjáig tartó időszak) megváltoznak a tenyészkoca állatjóléti támogatások igénybevételének feltételei.
2013-tól minden olyan állattartónak, aki mezőgazdasági haszonszerzés céljából legalább -ötszáz, hústermelés céljából tartott csirkét, vagy harminc lovat...
Egyszerre négy ? azonos érdekeltségi körbe tartozó ? hentesüzletben tartott ellenőrzést múlt héten a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Kiemelt Ügyek Igazgatósága.
A veronai mezőgazdasági és állattenyésztési szakkiállítás már több mint egy évszázada mérföldkő Európa mezőgazdaságának világában. Idén a kiállításra február 3. és 6-a között kerül sor, amelyre ingyenes belépőjegyet regisztrációval lehet igényelni.
A Charolais Kft. 2016. január 26-án - immár hagyományosan - tenyészbika vásárt rendez, ahol összesen 35 charolais bikát vonultatnak fel az érdeklődők előtt.
A Baromfi Termék Tanács kampányának részeként zajlott "ADJUK A JELET! 100% MAGYAR BAROMFIÉRT 100 NYEREMÉNY VÁRJA!" nyereményjátékának legszerencsésebbje Csike Viktória, 27 éves radiográfus.
A minőségi magyar méztermelés védelme és a mézhamisítás elleni összehangolt fellépés érdekében együttműködési megállapodást kötött 2016. január 19-én a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME).
A baromfi és a sertés ágazatban igénybe vehető 2015. IV. negyedéves időszakot érintő állatjóléti támogatásokra vonatkozó kérelmeket ? tekintettel arra, hogy a benyújtási időszak utolsó napja (január 31.) munkaszüneti nap ? legkésőbb 2016. február 1. napjáig lehet postára adni.
A forgalmi adatok, a vásárlói érdeklődés már visszaigazolta, hogy helyes döntés volt a sertés tőkehús áfájának csökkentése 27-ről 5 százalékra - jelentette be a földművelésügyi miniszter egy vecsési Coop-áruházban tartott sajtótájékoztatón.
2016. január 1-jétől tilos ebet tartósan kikötve tartani.
Előkészítés alatt áll és módosul az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott egységes területalapú támogatás...
Tej. Szívvel-lélekkel! címmel iskolai edukációs programot indított a Magyar Turizmus Zrt. Agrármarketing Vezérigazgatósága, a Földművelésügyi Minisztérium, valamint a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács mintegy 100 általános iskolában, 2015. december és 2016. február között.
mely az országban egyedülálló módon számos állatfaj tenyésztőinek kínál állattartáshoz szükséges felszereléseket.
A Claessens Group felsőbogátpusztai szarvasmarhatelepén átadták a 2 milliárd forint értékű beruházás részeként megépült új szarvasmarha istállót. A Claessens család sertéshizlalással foglalkozó vállalatcsoportja, a Csicsó Farm pedig egy új, 3 milliárd forint értékű sertéshizlaló telep építésébe fogott Iharosberény közelében.
A Timac Agro Hungária Kft. állattenyésztési divíziója olyan megoldásokat kínál, mely egy preventív, megelőző gondolkodást segít. A magas minőségű, speciális és saját...
Ismét az állatoké a főszerep
SERTÉSTENYÉSZTÉS DÍJAI - XXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
LÓTENYÉSZTÉS DÍJAI - XXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok
SZARVASMARHATENYÉSZTÉS DÍJAI - XXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok