Állattenyésztés

Békéscsaba, 2013. április 17., szerda (MTI) - A Békés megyei önkormányzatnak a megyei területfejlesztési program keretében elkészített sertésstratégiája illeszkedik a tavaly augusztusban elfogadott országos sertésprogramhoz, amelynek célja országosan 5-6 millió darabra növelni az állatok számát 2017. decemberig - mondta Horváth István (Fidesz), a parlament mezőgazdasági bizottságának alelnöke, a vidékfejlesztési tárca sertésprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztosa szerdán Békéscsabán.
Budapest, 2013. április 15., hétfő (MTI) - A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) 2 milliárd forint támogatás jóváhagyásával kezdte meg a történelmi bázis alapú nemzeti tejtámogatás kifizetését - közölte az MVH hétfőn.
Budapest, 2013. április 15., hétfő (MTI) - Gyakorlatilag korlátlan piaci lehetőségekkel rendelkezik a húsmarha ágazat, amennyiben minőségi terméket állít elő - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára hétfőn Budapesten az MTI-nek, miután egyeztetett az ágazat képviselőivel.
Budapest, 2013. április 12., péntek (MTI) - A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerint a földhasználati viszonyok "erőszakos átrendezése" drasztikus visszaesést hoz az állattenyésztésben.
Az aflatoxin probléma megoldási lehetőségeit foglaljuk össze kétrészes cikkünkben, melynek apropóját a mögöttünk lévő aszályos év, a rémisztő statisztikai adatok, a...
„ Ahol galamb van, ott szabadság és béke, ott tisztelet és szeretet van, ott a csodaország, ott a meghitt otthon, ott az öreg városok padlásainak tengere…”Andrea Dee
Húsáért, tolláért és májáért nevelik a ludakat A KSH legutóbbi, decemberi adata szerint 105 ezer egyeddel kevesebb libát tartanak a lúdtenyésztő gazdaságok a korábbi...
Budapest, 2013. április 8., hétfő (MTI) - A magyar tejágazat megerősítése a cél, mielőtt várhatóan 2015-ben megszűnik az unióban a tejkvóta-rendszer - mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti ügyekért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek.
A hőszigetelt broiler csirke a megoldás!!!Gazda-mese habbal
Kíváncsiság, figyelem és elegancia jellemzi a szürke marhát
Budapest, 2013. április 4., csütörtök (MTI) - A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) rendelkezésére álló információk szerint a Négy Mancs alapítvány még idén tavasszal újabb, "nagyméretű lejárató kampánnyal" készül a magyarországi hízott kacsa- és libamájat előállító termelők ellen.
Budapest, 2013. március 29., péntek (MTI) - Magyarországon a legnagyobb a fajlagos méhsűrűség az Európai Unióban: 2010-ben 1 millió, 2012-ben pedig több mint 1,2 millió méhcsaládot tartottak nyilván, így a méhpopuláció sűrűsége meghaladja 11 családot négyzetkilométerenként - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) pénteken az MTI-vel.
Budapest, 2013. március 28., csütörtök (MTI) - Főképpen elektronikus azonosítóval, csippel jelölik majd a lovakat és a lóféléket az egyedi azonosítást, nyilvántartást és nyomon követést szabályozó, a kormány által már elfogadott rendelet hatályba lépése után - tájékoztatta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtökön az MTI-t.
2013. évi új előírásai
Budapest, 2013. március 27., szerda (MTI) - Szakszerű takarmányozással csökkenthető a tejben a határértéket meghaladó aflatoxin miatti veszélyeztetettség - közölte legfrissebb tájékoztatójában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal(Nébih).
Budapest, 2013. március 26., kedd (MTI) - Hét év alatt 315 milliárd forint befektetésre volna szükség ahhoz, hogy korszerűsíteni, fejleszteni lehessen a magyar baromfiágazatot - mondta Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón, a szervezet által kidolgozott ágazati stratégiát ismertetve.
Budapest, 2013. március 23., szombat (MTI) - Egy fideszes módosító indítvány értelmében mégsem lépne hatályba április elsején a fordított adózás az élősertés, a félsertés és a takarmányok értékesítésére vonatkozóan.
Budapest, 2013. március 20., szerda (MTI) - Az önkormányzati szabályozás visszaállítását javasolja a mezőgazdasági haszonállatok tartásánál az alapvető jogok biztosa, mert szerinte a jelenleg érvényes előírás nem tesz különbséget a települések típusai és az állattartás fajtái között.
Békéscsaba, 2013. március 20., szerda (MTI) - Békés megyében kiugró volt a sertésállomány csökkenése 2012-ben, az állatok száma 13 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.
Budapest, 2013. március 4., hétfő (MTI) - Dömölki Lívia, az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület élelmiszer-szakértője szerint ha aflatoxin kerül a szarvasmarha szervezetébe, az nemcsak a tejben, hanem az abból készült tejtermékekben, sőt a szarvasmarha húsában is megtalálható.